Fajtanévjegy

Hazája: Magyarország

Marmagasság: Mén:172 cm, Kanca:171 cm

Súlya:

Színe: fekete, sötétpej, pej

Természete: nyugodt vérmérsékletű, jó munkakészségű

Általános leírás

A fajtában a kosfej és félkosfej egyaránt előfordul, azonban mindig a testtel arányos méretben. Nyaka izmos, a magasan illesztett kedvelt.

Marja, háta, ágyéka középhosszú,izmos, fara szintén izmos, mellkasa mély, dongás.

Izületei szárazak, lábállás- és patahibák előfordulnak. Mozgása lépésben térnyerő, ügetése lendületes, vágtája rövid.

Története

Tulajdonképpen ez is angol félvér. Mind méreteiben, mind az alapító fajták tekintetében nagyon hasonlít a másik két mezőhegyesi lófajtához.

A lényeges különbség az, hogy a nóniusz kiválogatásakor főként a nehéz, hámos jelleget állították előtérbe és a hátasló irányába való szelekció háttérbe szorult. A napóleoni háborúk alatt a Monarchia hadserege a rosiéres-i ménesből több méncsikót zsákmányolt, köztük egy Nonius nevűt is.

A ló olyan keresztezés terméke volt, mely később az anglonormann lovat adta. Bár a ménes felügyelője nem nyilatkozott túl hízelgően róla, mégis próbatenyésztésre került.

Nonius, amely később a Nonius Senior nevet kapta, 171 cm
marmagasságú ló volt,nagy és durva fejjel, mélyen ülő, kicsi szemekkel, hosszú, siska fülekkel,erős és szűk pofával

Nyaka rövid, de jól illesztett, marja hosszú és magas, háta és ágyéka hosszú, rosszul kötött, fara keskeny, farka mélyen tűzött, mellkasa lapos, lapockái meredekek, állása elöl szabályos, hátul kissé szűk volt. Spanyol-nápolyi kancák után nyert utódai azonban széles szüggyel és dongás mellkassal rendelkeztek. A szín leginkább apai örökség, a nagyobb testtömeg és a hosszú felső vonal mindkét oldal és a "mezőhegyesi rög" sajátossága. A tenyésztésben norman, spanyol, nápolyi angol és arab telivér lovak vettek részt.

A küllem hibáinak javítására előszeretettel és hatékonyan, de néha túlzott mértékben használták az angol telivért, ami vékony csontozatú és rossz vérmérsékletű egyedeket eredményezett. A múlt század közepétől a nóniusz fajtává alakult. A mezőhegyesi ménes a nóniuszt tenyésztette a legnagyobb létszámú fajtaként, ezért az anyakancákat két ménesbe osztották.

A beosztás alapja a marmagasság volt: az egyikbe a 168 cm-nél magasabb kancák kerültek, ez lett a nagynóniusz-ménes, a többi a kisnóniusz ménest alkotta.

A négy legfontosabb geneológiai vonalat A, B, C, illetve D jelöléssel illetik.

A fajta használata

Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes igásló. Távhajtási versenyeken állóképességét és mozgáskészségét mindannyiszor bizonyította.

Munkakészsége páratlan. Nemcsak fogat- és igás-, de ugrólóként is bevált. Korábban katonai hátas és hazai állományjavítóként használták. Ideális hobbiló, mivel kocsi előtt és nyereg alatt egyaránt jól használható