Származása

 A hidegvérű ló Magyarországon nem őshonos. A XVIII. században a nyugati határvidék (Sopron, Vas, Zala megyék) lakossága Bécs viszonylagos közelsége miatt rendszeresen fuvarozott, főleg gabonaféléket, de más terményeket is Ausztriába. Közben előszeretettel hozta magával az itthon lévőnél tömegesebb, nagy terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzguai lovat. Ez a két lófajta a köztenyésztésben a múlt század végére két - eredetében hasonló, de jellegében eltérő tájfajtát, a muraközit és a pinkvafőit hozta létre.
A századforduló idejére a gazdaságilag fejlettebb Délnyugat-Dunántúlon belterjes állattenyésztés alakult ki, amelybe a hidegvérű lótípus jól beillett. Gazdasági érdekei miatt e terület lakossága mindent meg is tett a hidegvérű lótípus elterjesztéséért. Ez a törekvés merőben ellenkezett a katonai szervezésű állami tenyésztésirányítással. A szigorú tenyészkörzeti beosztás miatt nem is tudott a hidegvérű ló nagyléptékben terjedni. Az ország nyugati felén 1922-ben megindult a hidegvérű állomány törzskönyvezése. Kiállításokat szerveztek, sőt Belgiumból több alkalommal importáltak méneket.
A II. világháborút követően jelentkező óriási igaerő igény kielégítésére 1948-50-ben 59 belga és 16 francia ardenni mént hoztak az országba. Ezekkel és ivadékaikkal több generáción át szervezett, célirányos fajtanemesítés folyt. Ennek hatására, határozott ardenni jelleggel, de a rög formáló hatására kialakult az önálló magyar hidegvérű.
Közben őrködtek a nóri, pinzguai eredetű hidegvérű típus fennmaradásán is. Ez könnyebb, nagyobb ügetőkészségű, hosszabb hasznos élettartamú, a magyar hidegvérűtől több tulajdonságban eltérő lett. 1972-ben muraközi néven önálló fajtaként ismerték el.

Külleme

 A magyar hidegvérű középnagy fajta, mély mellkasú, dongás, minden testtájában gazdagon izmolt. Szilárd csontozatú, szárazabb izületekkel, keményebb patákkal, acélosabb szervezettel bír, mint a belga hidegvérű.
A feje arányos a testtömeggel, de kissé durva, enyhén burkolt, egyenes profilvonalú. Homloka széles, toroktájéka bő. Nyaka középhosszú, jól izmolt, középmagasan illesztett, enyhén ívelt, néha egyenes. A mar rövid, alacsony, vagy középmagas, mindig jól izmolt. A hát mérsékelten előremélyedt, középhosszú, jól izmolt. Az ágyék széles, néha kissé laza kötésű.
A far középhosszú, lejtős, néha enyhén csapott, széles, jól izmolt. A szügy széles, jól izmolt, mindig barázdált. A lapocka jól izmolt, de néha rövid és meredek. A felkar rövid, jól izmolt. Az alkar izomzata gyakorta gyengébb. A lábtő terjedelmes, olykor lapos. A szár rövid és vastag, előfordul fűzött szár. A boka terjedelmes, gyakran burkolt. A paták arányosak a testtömeggel, néha terültek és hegyes szögűek. A csüd rövid, szabályos szögellésű, gyakran meredek. A lábállása általában szabályos.

Bottal mért marmagassága		150-162 cm

Szalaggal mért marmagassága		165-178 cm

Övmérete				200-220 cm

Szárkörmérete			  	 23- 26 cm

Színe sárga, pej, fekete, szürke.

Értékmérő tulajdonságai

Nehéz hámos kategóriába tartozik. A nyugati hidegvérű fajtáknál igénytelenebb, ugyanakkor gyorsabb fejlődésű és arányosabb testű. Hasznos élettartamában is jobb, mint a nemesítő fajták. Kitartó. Nemcsak lépésben gyors járású, hanem ügetésben is, és hosszabb távon is képes ügetőmunkára. Kétéves korában igázható, feltétlen munkavégzésű.
A muraközi változat tömege kisebb, élettartama hosszabb, ügetése jobb. Munkahasználati tulajdonságai kifogástalanok.

Felhasználása

Kifejezetten igás hasznosítású. Mezőgazdaságban, erdészetben, intenzív gyümölcskultúrában haszonnal alkalmazható kocsis-igénytelen fajta. Újabb hasznosítási területe lehet a vágócsikó előállítás. A vágócsikó ár kifizetővé teheti a lótartást.
Ma már nem tűnik illuzórikusnak a lótej kemoterápiás célú értékesítése sem.